rájöttem, hogy amitől eddig a legjobban féltem, az megy a legkönnyebben. csak nem a hangvágással kellett volna kezdeni külön, mert ahhoz nem értek(háttérzaj-csökkentés, érthető mondatok kiválogatása stb..) inkább msot megvágom a képet, és ha kész, akkor alá a hangot. így egy meseszerű történet lesz, aminek a főszereplője a mesélő is egyben, de a szájmozgás nem mindig lesz szinkronban a hanggal, így a lehető legkisebbre redukálom ezeket a képi részeket.
a szubjketív kamera mellett szóló érv pedig: legyőzhetetlen, ha a kameramozgást is megpróbáljuk összhangbahozni a szereplőnkkel - úgy kaszálni, vagy imbolyogni, ahogy ő, persze megoldható utómunkával is, de így sokkal valószerűbb - erre nem képes a statikus kamera, ami mint egy kívülálló, hagyja, hogy csak az alanya mozogjon, és ő, mint egy megfigyelő ragadozó, pihen..
